Alsómocsolád község Önkormányzata ez év szeptemberének utolsó napján ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A mesefaluvá váló település fontos törekvése a múlt és az itt élő emberek élettörténeteinek megismerése, összegyűjtése.
Érdekes összefüggés, hogy Mocsoládia születésnapja egybe esett a Magyar Népmese Világnapjával, így természetesen ünnepségünk fókuszában a mesék álltak. A mesemondók pedig az itt lakók, illetve az Alsómocsoládról elszármazó, de máig lélekben itt élő emberek voltak.
A mesés születésnap varázslattá vált az által, hogy a résztvevők szemüket behunyva újra gyermekként élhették át a róluk szóló igaz történeteket, visszaemlékezéseket.
Az időutazást Boldizsár Ildikó meseterapeuta „Egy boldog ember inge” című meséje zárta, visszahozva mindenkit a jelenbe.
A mesebeliség az ünnepség végéig kitartott, hisz a vendégek a „Terülj-terülj asztalkám” mellett folytathatták az estébe nyúló beszélgetést.